ISMERKEDÉSI NEHÉZSÉGEK

Napjainkban szinte már népbetegségnek számít a depresszió, a szorongás, illetve ezekkel együtt a párkapcsolatok, a tartós ismeretségek hiánya. Ezen problémák áthidalására számtalan klub és egyéb szervezet jött ugyan létre, ám ezek csupán a nehézségek tüneti kezelésére szolgálnak:hazánkban ugyanis jóval többről van szó, mint pusztán társadalmi kórképről.

Igaz ugyan, hogy a stressz önmagában még nem jelent szinte semmit. Mondhatnánk teljes nyugalommal, hogy ez éppúgy tünet, illetve tünetcsoport, mint a nátha, a megfázás, a tüdőgyulladás, az érszűkület és így tovább. A rendszerváltozás óta egyre amerikanizáltabbá váló média iparkodik is így feltüntetni:aki állandó jelleggel szorong, idegeskedik vagy urambocsá görcsöl valamin, az menjen el pszichológushoz, esetleg pszichiáterhez, aki majd segít:vagy megnyugtatja a beteget azzal, hogy neki kibeszélheti minden gondját-baját, vagy ajánl valamilyen módszert, amelynek révén a páciens minden bizonnyal rendbejön. Az Egyesült Államokban félig-meddig divat is, illetőleg elfogadott szokás lélekbúvárhoz járni. Még az a bizonyos híres számnak is az a címe:"Don't worry, be happy", azaz ne aggódj, légy boldog. Na éppen ez az. Felvetődik óhatatlanul is a kérdés, hogy egyáltalán kinek van szüksége segítségre:a be nem illeszkedő, mindenen rágódó-morfondírozó csodabogaraknak, művészlelkeknek vagy gyenge idegzetű fiataloknak, avagy az önző, vásárolgató-fogyasztó, szűklátókörű kispolgároknak?Erre mindenki saját neveltetése, ízlése vagy világnézete alapján megadhatja a maga válaszát. Az alábbi elgondolás is csak egy a több ezer értelmezési lehetőség közül, amelynek a lényege a következő:az emberi kapcsolatokban,illetve a mindennapi érintkezési szokásokban is keményen visszaköszönnek az adott társadalom szokásai, előítéletei, illetve osztályviszonyai.

Induljunk ki mindenekelőtt abból, hogy manapság mintegy 3,86 millió dolgozó ember keresi a kenyerét .Ők örülnek, hogy egyáltalán van miből megélni, van mit csemetéjük szájába adni. Emiatt kénytelenek elviselni és bevállalni mindent:a vonattal vagy busszal bejárást,a túlzsúfoltságot, egyáltalán az állandó bumlizást, a munkahelyi nehézségeket, ezzel együtt a kényszerű összezártságból adódó konfliktusokat. Kisemberünk nap mint nap idegeskedhet azon, vajon ki tudja -e fizetni a számlákat, lesz-e holnap is melója, meg tud-e felelni a munkahely és a nagybetűs élet követelményeinek, tud-e családot alapítani vagy sem és így tovább. Az élet állandó megfelelési kényszerből áll, ahol a követelmények állandóan magasabbak és magasabbak, mindenkitől mindenhol a maximumot várják el. Nem különben a párkapcsolatokban. Rengeteg fiatal iparkodik azon, hogy középiskolában, egyetemen, sportéletben vagy karrier szempontjából a csúcsra törjön, tudniillik a hollywoodi giccseken felnőtt kispolgári társadalomban ma már az aranyszőrű paripán száguldó hercegeknél is a sportos megjelenés, a rengeteg pénz , illetve az olyan csecsebecsék, mint a mobil vagy a szuperjárgány alapkövetelménynek számítanak. Emellett a mai elfoglalt, rohanó világban az emberek csupán saját régi, óvodából vagy általános vagy középiskolából ismert barátaikkal vannak elfoglalva, új emberek vagy kapcsolatok irányába elutasítóak, így akinek ebben a szóban forgó szocializációs közegben nem volt barátja, az nem is igazán fog találni felnőttkorban sem.

Mindezek jól mutatják, hogy ezen problémák össztársadalmi vetülettel bírnak, így az abban meglévő törésvonalakat és osztályellentéteket kristálytisztán kimutatják. A szabadversenyes neoliberális társadalmi szisztémában csak a legjobbak, a legerősebbek és a legmenőbbek fogják diktálni a mindenkori játékszabályokat, amelyekhez a régimódi beidegződések, előítéletek is bőven társulnak. Ebből csupán az lehet a kiút, ha megtaláljuk és kiépítjük azon fórumokat és szervezeteket, amelyek összefogják és eredményesen képviselik az elesettek, lecsúszottak, a rendszerváltozás veszteseinek számító szegény rétegeket:kisembereket, kisvállalkozókat, kistermelőket,(erre jó példa a dinnyetermelők júliusi blokádja),illetve a helyüket nem találó fiatalokat, pályakezdőket. Szükségesnek tartom, hogy például különféle klubok, szervezetek keretében minél tágabb lehetőség nyíljon az ifjúság számára ismerkedésre, életreszóló kapcsolatok létesítésére, magyarán hogy kialakuljon egy olyan közösségi élet Magyarországon, amely a nagybetűs életben nehezen boldoguló fiatalokat közel hozza egymáshoz,mindenféle anyagi szemléletű beidegződés, profitorientált szemléletmód nélkül.

B.Deák András