A Magyar Antifasiszta Ligaszövetség elhatárolódik az alábbi videó szereplőjétől, valamint mindazoktól, akik a fiatalembert törvénytelen módon, a MAL valódi elnökének megkerülésével választották az általuk Magyar Antifasiszta Ligának nevezett szervezet elnökévé, ezáltal a mozgalom lejáratásában és a törvénytelenségekben közreműködtek:

 

http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=16672

 

 

A MAL és a MALSZ kettészakadásával megkezdődött az antifasiszta mozgalom lejáratása… ahogy ezen a honlapon gúnyolódnak a fiatalemberen (és az antifasiszta mozgalmon) a jelenben, országszerte gúnyolódtak és szörnyülködtek a szétválás óta folyamatosan. Az egyébként tehetséges és írásaiban kiemelkedően megnyilvánuló baloldali fiatalembert valójában megalázták, mikor arra motiválták, szervezkedjen és vállalja fel a MAL törvényesen megválasztott, ám törvénytelenül, puccsal eltávolított elnöke helyett a MAL vezetését. Ez a bűn és felelősség azt a pártot és képviselőit terheli, akik húsz éve folyamatosan a baloldali szervezeteket befolyásuk alatt tartották, gyakran irányították.

 

Személyem (irányíthatatlanságom okán) nem felelt meg az MSZP „elvárásainak”, és bár harcolok az antifasiszta mozgalom törvényességét képviselve, ez idáig a jelenlegi hatalom volt az erősebb. Az általuk létrehozott Magyar Antifasiszta Liga néven bejegyzett szerveződés nem azonos tehát a 2006 őszén széleskörű társadalmi akaratból létrejött Magyar Antifasiszta Ligával.

 

Hidvégi Tibor

A Magyar Antifasiszta Liga egyik alapító tagja, számos baloldali szervezet képviselői által megválasztott MAL Ügyvivő Testületének tagja, majd a szervezet megválasztott törvényes elnöke

 

                     2007 őszétől a pártoktól független Magyar Antifasiszta Ligaszövetség elnöke

.