A Magyar Szociális Fórum – Szociális
Kerekasztal álláspontja a kilakoltatási kérdés megoldásáról
Célunk:
Senkit se
lakoltassanak ki egyetlen otthonából, ha azt jogszerűen vette birtokba, és
önhibáján kívül nem tudja törleszteni az adósságát, ill. a lakás fenntartásának
költségeit, a közüzemi díjakat. A „nulla kilakoltatás” hívei vagyunk.
Megoldás:
Politikai
megoldásra van szükség, tekintettel arra, hogy másfél millió embert érintő
társadalmi gondról van szó. A kérdés megnyugtató rendezése érdekében az
államnak meg kell állapodnia a bankokkal és a hitelezőkkel abban, hogy a
tartozásuk miatt tulajdonjogukat elvesztő adósok bérlőként lakásukban
maradhatnak, adósságuk törlesztése után pedig a lakásuk feletti tulajdonjogukat
is visszaszerezhetik. A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal azt
javasolja, hogy a fenyegető tömeges kilakoltatások elkerülése végett a
tulajdonjog az államra, az állam által létrehozott állami alapra, szociális
bankra, vagy közhasznú intézményre szálljon, ne pedig a hitelező bankra. Állami
garanciával ugyanis elejét lehet venni az otthonok elárverezésnek, míg az
utóbbi esetben nem. A társadalmi érdeket nem szabad alárendelni pénzügyi
csoportok önös profitszempontjainak. A lakóknak állami garanciára van szükségük
ahhoz, hogy otthonukban maradhassanak. Az államnak (kormánynak) megoldást kell
találnia a hitelezőkkel arról, hogy az adósok tartozását átütemezzék, és csak
annyit lehessen megkövetelni tőlük törlesztésként, amennyivel nem kerül
veszélybe mindennapi megélhetésük, azaz a táplálkozás, a ruházkodás, a közüzemi
díjfizetés, a közlekedés, az iskoláztatás.
Azonnali
intézkedések a megoldásig:
Ahhoz,
hogy a hitelezők, és a behajtással, ill. a végrehajtással megbízott cégek ne használhassák
ki a politikai megoldásig tartó időt az adósok kilakoltatására és otthonaik
elárverezésére, állami eszközökkel azonnal le kell állítani az árverezéseket,
és a kilakoltatásokat. Egyidejűleg fizetési moratóriumot kell elrendelni,
nehogy a határidő lejártára hivatkozva a hitelezők mégis kilakoltathassák az
adósokat. Az általános érvényű politikai megoldásig arra bíztatjuk az
embereket, hogy ne hagyják magukat kilakoltatni, hanem védjék meg otthonaikat,
fogjanak össze másokkal, szervezzék meg önvédelmüket az ingatlan- és
lakásmaffiákkal, a hiénákkal szemben.
Végső
megoldás:
Magyarországon
is törvénybe kell iktatni a lakhatáshoz való jogot, és érvényt kell szerezni a
lakhatási jognak. A kilakoltatások elkerülése érdekében javasolt megoldás
fontos gyakorlati lépés lehet a lakhatási jog elismerése felé.
A Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal, az
OTTHONVÉDŐ összefogás tagjaként kész aktív segítséget
nyújtani a társadalmi probléma megoldásához, és ennek érdekében kész tárgyalni
a kormánnyal a mielőbbi politikai megoldás fellelése érdekében. 2009. május
5-én levélben kezdeményeztük, hogy keressünk közös megoldást a
miniszterelnökkel, azóta is várjuk, hogy fogadják az Otthonvédők küldöttségét,
és megoldást találjunk a gondra, mielőtt még elmérgesedhetne.
Kiadta:
OTTHONVÉDŐK
Magyar Antifasiszta
Ligaszövetség
PFLEG