Jönnek a gój motorosok a Népszavára!
Válasz egy fenyegetésre
Néhány hete a Hócipő – szatirikus kéthetilap,
amelyben időnként kicsit gúnyolódunk is - Yes, comment... rovatában megjelent egy kis írásom, amelyben
erre a hírre reagáltam: „Delegációt küldene a Gój
Motorosok Egyesülete A cigánykérdés megoldását célzó
javaslatokat adna át Sólyomnak, és azt kérdezi a vajdáktól: mi a társadalmi
megbékélés ára?”
Bizony
Jómagam, mint szittya világvajda, megmondom: a társadalmi megbékélés
első ára az lehetne, hogy a gój motorosok
átkeresztelik magukat, és közleményben értesítik a magyarokat és a cigányokat,
a zsidókról nem is beszélve, hogy mostantól mégsem gój
motorosoknak hívják őket. Tudom, nehéz megérteni, mi ennek a jelentősége, de
biztosítom őket, meglepően jó hatása lenne a megítélésükben és az
össztársadalmi hangulatban is. Nem nehéz jósolni: Sólyom nem fogadja majd őket,
mert ő is az emberek döntő többségéhez tartozik, és utálja a fölfújt hobirobogós cicahordákat.
Andrassew Iván
Erre kaptam
egy levelet Mészáros „Imi Blues” Imrétől a gój
motorosok elnökétől, akit egyebek mellett arról lehet megismerni, hogy csinos
kis motiján szexi morcos-macsós
jelmezben, a fején egy csicsás Wermacht-bilivel pöfög
szerte az országban cigányokat ijesztgetni:
Üdvözletem Andrassew Iván és a Hócipő
szerkesztősége!
Jómagam, mint táltos válaszként az alábbiakat hozom szíves tudomásukra. Az
átkeresztelkedés nem a mi tradíciónk! Számomra is világos, hogy Önöknek is
nehézséget okoz megérteni a gój szó jelentését, bár
legutóbb pont Önnek magyaráztam el személyesen telefonon, amikor is egy cikkük
miatt beszéltünk. Ahogy ezt már régebben is felvetette Bolgár György
elvbarátja, miszerint változtassunk nevet, közlöm Önnel - Önökkel, hogy a 2007.
decemberében megtartott közgyűlésen a név választást a
tagság egyhangúlag elutasította. Igaz nem voltak áll tagok és a valódi tagság
szavazott.
De amennyiben Ön mind büntetőjogilag, mind anyagi felelősséget vállal, hogy ez
az ára a Magyar Nemzet megbékélésének, úgy készségesen megtesszük ezt az
áldozatot. Szóval tárgyalhatunk. Bár azt is látnom kell, sajnos, hogy az Ön
írása, mely számunkra megtisztelő, abban a tekintetben, hogy a Népszabadság
főszerkesztője tollából arra a következtetésre jutott, hogy a Gój Motoros Egyesület név változtatása esetén javulna az
össztársadalmi hangulat.
Nekünk öröm, hogy a jóslata első fele nem teljesült, mert március 19-én Dr.
Sólyom László Köztársasági Elnök megbízottja Szabó úr fogadta és átvette a
petíciót és megoldási javaslatainkat, amit nem csak a gój
motorosok készítettek, hanem az Ön által hivatkozott össztársadalmi réteg
számos tagja, mitöbb 5318 aláírásával támogatta.
A jóslata másik fele, pedig azért sem fog teljesülni, mert a köztársasági elnök
úrnak, nem a gój motorosokat kell fogadnia, hanem a
delegáció tagjait, melyben egyetlen egy motoros sincs. Vagy talán ezen közismert személyeknek is át kell keresztelni a
neveiket? Vagy azt a cigány származású személlyel is baja van, nem is beszélve
néhai Szögi Lajos tanár úr édesapjával?
Végül pedig az Ön stílusára és jelzőihez hasonlóan, én pedig nagyon rühellem az
Önhöz hasonló bértollnok ratyikat!
Egyben közlöm Önnel, hogy április 29-én tiszteletünket tesszük, mind a
Népszabadság, mind a Hócipő székháza előtt, abból a célból, hogy saját
szemükkel is meggyőződhessenek a hobbirobogós cicahordáról.
Én pedig azt jósolom, hogy valami oknál fogva nem lesz olyan bátor, hogy
megkezdhessük a tárgyalásokat az Ön által annyira óhajtott össztársadalmi
hangulat javításában. Mi teszünk egy kísérletet.
Mészáros Imre
Elnök
A gój motorosok fóruma
pontosít:
Dátum: 2008.04.29 Cím: Össztársadalmi hangulat javítása érdekében a Népszavánál
és a Hócipőnél
Leírás: Találkozási hely és időpont: Hősök tere 9 órától, indulás 9 óra 30 perckor.
(http://www.gojmotorosok.hu/index.php?page=forum¤tpage=0)
Aranyos Mészáros Úr, Kedves „Imi Blues”, vettem levelét és örülök neki, mert
lehetőséget ad arra, hogy ismét tisztázhassunk valamit ebben az országban.
Természetesen nem vagyok a Népszabadság főszerkesztője – Önön röhög az egész
szakma. A Népszavánál dolgozom. Az egy baloldali, szociáldemokrata,
antifasiszta napilap. És természetesen annak sem vagyok a főszerkesztője, hanem
csak rovatvezetője. Lehet, hogy bértollnok vagyok, de nem az antifasisztaságban.
Valahogy gyerekkorom óta gyűlölöm a kirekesztést, talán azért, mert antiszemita
környezetben éltem, és idejében megundorodtam. De ez lényegtelen. A lényeges:
Ön csacsi módon nem számolt azzal, hogy Európában egy ilyen nyilvánvaló
fenyegetés – az Ön szándékától függetlenül – az egész sajtó elleni támadásnak
minősül, és még a becsületes jobboldali újságírók is fölháborítónak találják.
Egyszerűen nem is értem, hogy minek képzelik magukat, milyen alapon gondolják,
hogy bárki köteles Önökkel tárgyalni. Azért mert van motorjuk? Ezzel nem azt
akarom mondani, hogy ne jöjjenek, nagyonis örülök
ádáz figyelmüknek, de azt ne képzelje, hogy kezet fogunk, vagy elbeszélgetünk.
Nevetséges. Szánalmas. Úriember nem áll szóba Önökkel. Mert – és ezt mindjárt
az elején leszögezem: én a gój motorosok egyesületét
egy újnáci szervezetnek találom.
Hogy nem tévedek, az már az imént idézett levél három részletéből is kiderül:
Ön zsidózgat egyet – „Az átkeresztelkedés nem a mi tradíciónk!” -
erőszakkal fenyeget – a motoros demonstrációs lelki nyomás is az -, majd lebuziz.
A zsidózgatás náci mivoltáról kár is beszélni.
Ha emberek egy jelmezes csoportja – fétisbárból elcsent latexcuccra
emlékeztető maskarában - azzal próbál figyelmeztetni, fegyelmezni,
megfélemlíteni egy embert – és rajta keresztül a sajtó egy részét -, hogy
dübörgő, nagyerejű motorokkal vonul a munkahelye elé,
az bizony náci dolog.
Ahogy egyébként náci dolog az is, hogy önök erődemonstrációkat tartanak
Budapesten, vagy olyan helyeken, ahol úgy vélik, hogy például a cigányokat kell figyelmeztetni valamiért. Ahányszor ezt
látom, én bizony cigány leszek.
Valakinek a homoszexuális mivoltára utalni – „ratyi”,
vagyis homoszexuális férfi - egy olyan szervezet nevében, amelyik bele kíván
szólni a társadalmi élet és a politika alakulásába, ez bizony Európában náci
dolognak számít. Négy gyerekkel, három unokával nehéz ezt hitelesen képviselni,
de bizony mondom: inkább lennék meleg, mint gój
motoros. (De azt még melegként sem vállalnám, hogy egynémely csoportjaikra oly
jellemző nácis bőrcucikban mutatkozzak nyilvánosan.)
Tudom, hogy Ön képtelen ezt fölfogni, hiszen azt sem érti, hogy
Európában miért nem illik Wermacht-küblivel a fejen
nyilvánosan mutatkozni.
Csak pár szó, idézet egy írásból - amit a fórumukon leltem: „a sisak hátulján
"Deutsche Reich"
felirat díszeleg a sisakon nem a Deutsche Reich van írva, hanem: DEUTSCHES REICH, azaz NÉMET BIRODALOM !!! Következtetésképpen nem a III. Német
Birodalomra utal, mert akkor más lenne oda írva, egyfelől, másfelől pedig ez a
sisak, Wermacht egy olyan alakulatáé volt
(díszsisak), akik elismert katonai alakulat volt, még a szövetségesek szerint
is!” – Ez az Ön mondanivalója, ami éppen elég ahhoz, hogy egy cseppet se
akarjunk Önről többet megtudni. Ha Ön a szervezet elnöke, milyenek lehetnek a
többiek?
(Őszintén szólva csodálkozom a köztársasági elnök hivatalán, hogy egy ilyen
fejfedővel a közismerten, bár sután antifasiszta Sólyom László hivatalát
megközelítő ember egyáltalán beléphet a kapun, és bármit átadhat az elnöknek
címezve. Magyar állampolgárként, sőt gójként is
kikérem magamnak.)
Aki veszi magának a fáradtságot és beleolvasgat a gój
motorosok internetes fórumába, az ott található – egyebek mellett jobbikosokra, magyar gárdistákra, morvaistákra
– jellemző sunyi és nyílt megjegyzésekből is világosan láthatja, hogy egy
motorizált újnáci szervezetről van szó, amelyik ugyan az előbb említettekre
szintén jellemző módon folyamatosan tagadja rasszista mivoltát, de nem tudja
magát visszafogni. Csak néhány rám vonatkozó épületes megjegyzés:
„Andrassew Iván is beállt a kajmán firkászok
sorába.” (A „kajmán” kuruczinfós nyelven zsidót
jelent.)
„Melyik keresztségben? Nem tudom, ők hogy hívják, de biztos
hogy nem keresztségnek. Nos, száz-valahány éve jöttek, pogromok elől életüket
menekítve; véren vett Hazánkba befogadva őket itt otthonra, hazára leltek. Majd
rájöhettünk, hogy talán oka lehetett annak, hogy elűzték őket. (Édesanyám
mondogatta mindig, fogadd be és kiver a házadból.)
Figyeld meg, milyen ordító egér lesz, ha jön a "cicahorda".
Szegény ratyi Iván, nem olvass eleget: NE
PISZKÁLJATOK SORSTALANOK! Üdv. Testvéreim!”
„Persze. Mindenki happy
lenne és változna a megítélésünk hogyha, a csodaszarvas helyére felcsavaroznánk
egy mini menorát, egy túra keretében elmennénk egy
közös "blankolásra", és a nemzeti színű
lobogóinkat lecserélnénk kék-fehér csíkosra. "Hócipő - Na haggyá' má' !
-" Nem, nem, Soha! Nem a megítélésünkön kell változtatni
azt még nem vették észre?
A hozzáállás, amivel "Palesztinát" akarnak csinálni
szeretett Hazánkból, az elfogadhatatlanabb!
Azt meg még kisem hevertem hogy belemondja egy kajmán
a kamerába, hogy "kihaló faj vagytok"! Persze megmagyarázta
ő nem a Magyarokra gondolt. Akkor kire? Ez miért nincs benne minden
újságban és a tv-k miért nem zengenek
tőle?
Nos.. Kimegyek, és ások..
Hátha le tudok nyugodni.”
Miről beszélünk? Önök akarják úgy beállítani magukat, mintha a gój motoros egy kirándulós, jótékonykodós jómagyar lenne, éppen olyan, mint a parlagfűszedő
magyargárdista, aki szintén sose hallott még a rasszizmusról? Önök akarják a
cigánykérdést megoldani? Diskurálni a köztársaság elnökével?
Mert ugye, hogy összeérjen minden, Mészáros „Imi Blues” Imre elnök levelében
megemlít egy delegációt, ami Sólyom Lászlóhoz menne cigányügyben. Itt ugyan nem
sorolja a neveket, de utána néztem. A delegáció tagja Pörzse
Sándor a Jobbik által létrehozott magyar gárda egyik alapítója, az egyik
legkártékonyabb mélymagyar mákonynáci.
Miről beszélünk kedves Mészáros „Imi Blues” Imre Elnök Úr?
Jöjjenek! Kicsit nehézkes lesz ugyan egyszerre a Könyves Kálmán kőrúton is meg
a szabad sajtóról elnevezett út környékén is mutatkoznom. Talán az lenne a
megoldás, ha eljönnek a Népszavához, ott leköpdösnek, aztán valamelyik gój motoros átvisz a Hócipőhöz, leszállok, és ott is.
Csak vicceltem. Nem szívesen motoroznék egy gyáva hordával, amelyiknek csak a
gépeiben van az ereje, az erkölcse, a ráható képessége. Ez semmi, ezzel élni,
visszaélni, közönséges, hitvány gyávaság. Önök semmiben nem különböznek azoktól
a borzalmas cigányoktól, akik agyonverték a tiszteletre méltó emlékű Szögi
tanár urat.
Dehogy félek én a gój motorosoktól. A barátaimat is
csak azért hívom el – remélem, Önök illő módon betartják a jelzett időpontot –,
hogy játsszuk le ezt a játékot. Mert itt az ideje. Ahogy a magyar gárdának és
más náci szervezeteknek, sőt a tomcatistáknak is
szembesülniük kellett azzal, hogy az embereknek elegük van belőlük, Önöknek is
tudomásul kell venniük: vége annak az időszaknak, amelyben hagytuk
elpofátlanodni a nácikat. Önök szép, kövér zombik,
akik már régen kipusztultak, csak a jelmezeik meg a sisakjaik tartják össze azt
tébolyult rendszert, amiben élnek. Szembesülniük kell azzal, hogy eddig
félelmet keltettek az emberekben, utálták Önöket, de most az az idő jön, amikor ki is szorítjuk a gój
motorosokat a többi gyáva hordával együtt.
Az is lehet, hogy félek majd Önöktől, bár embertől igazából még nem féltem.
Állattól igen. Egyszer, két farkaskutyától, amikor sarokba szorítottak és
letepertek, mielőtt gazdáik megbilincseltek. De ez nem tartozik Önökre. Én
tudom, mi a fasizmus. Átéltem. A szocializmusban. Tudom, milyenek a fasiszták.
Pontosan olyanok, mint Önök meg a magyargárdisták. Frusztrált, beteg,
kisebbrendűségükbe belenyomorodott, nagyranőtt
törpék, akiknek egyenruhákra meg motorokra, és főleg hordatöntudatra
van szükségük ahhoz, hogy erősnek érezzék magukat, hogy palástolják a
gyávaságukat és nyomorúságukat. Cicahordák. Kandurkákból.
Nem azért hívok majd embereket, mert félek. Mert azt azért nem gondolom, hogy
Önök megvernek, vagy megölnek. Hanem azért, hogy szembesüljenek az igazsággal. Hiszek abban, hogy amikor április 29.-én a Népszava szerkesztősége
elé érnek, velem együtt várják Önöket az antifasiszta biciklisták, a szabadelvű
– és a balodali motorosok, a gyalogzsidók,
a gördeszkás cigányok, a rolleres melegek - akiket az Ön nyegle ratyizása után is én képviselek ezentúl -, a háromkerekűs újságírók oldaliságuktól
függetlenül, Isten hívei és ateisták, és azok a mit tudom én milyen világnézetű
polgárok, akik ráérnek ebben a hülye időpontban. (Jut eszembe: Önök nem
szoktak kedden, délelőttönként dolgozni?) Lehet, hogy még politikusok is
lesznek. Orbán Viktor csak lélekben képviselteti magát, de talán Gyurcsány Ferenc eljön. Tán még Sólyom László is. Szili
Katalin is. Pedig mindegyiket megsértettem, kigúnyoltam már – sokkal jobban,
mint a gój motorosokat. Mindazok itt lesznek, ha
ráérnek, akik megértik, mi a polgári minimum. Rendőrök is jönnek, de csak
azért, mert kénytelen leszek az ellendemonstrációt jóelőre
bejelenteni. Remélem, nem annyira gyávák, hogy cserben
hagynak, és remélem, nem ketten-hárman jönnek mutatóba.
Tehát találkozunk április 29.-én, kedden reggel tízkor a Népszava előtt.
(Könyves Kálmán krt. 76. Módusz Irodaház. Azoknak,
akiknek nem jutott robogóra: egy megállóra a Népliget (Fradi pálya)
metrómegállótól. Technika okok miatt javaslatom a gój
motorosoknak, hogy a Hócipőt hagyják ki, mert egyrészt úgysem leszek ott,
másrészt kár és nevetséges – jobb híján – egy buszmegállóban várakozókat
rémisztgetni. Így kis benzint is megspórolnak. Lehet, hogy később szükség lesz
rá, hiszen könnyen eszembe juthat valami kis antifasiszta gyalogosdemonstrációt
szervezni az Önök tiszteletbeli elnöke - a CBA-üzletlánc
alelnöke - Lázár Vilmos úr irodája elé. És akkor majd nyilván oda kell gójmotorozni a védelmében.)
Andrassew Iván
Németh Péter:
"gój motorosoktól nem veszünk át petíciókat"
Gój
Perrel
fenyeget bennünket a gój motorosok társasága; ugyan
nem tudom, miért, de biztos találnak majd olyan pontot az eddigi írásainkban,
amelyet peresíthetnek a sokszor kiszámíthatatlanul ítélkező bíróság előtt.
Vezetőjük mellesleg úgy véli, ők semmiféle fenyegetettséget nem jelentenek a
magyar társadalom egyetlen tagjára sem, sőt ennek épp az ellenkezője igaz. Az
elnök egyáltalán nem zárkózik el a nyilvánosság elől; úgy is fogalmazhatok,
kifejezetten szeret szerepelni, de még a párbeszéd lehetőségét is keresi. Ott
van a televíziós műsorokban, ha hívják, maga kér megszólalási lehetőséget, puha
szavakkal bizonyítgatja szociális érzékenységét, és egyáltalán nem tartja
nyomásgyakorlásnak, ha többedmagával, motorok társaságában jelenik meg
ellenvéleményt nyilvánítani.
Azt mondja
nekem a telefonba, hogy kollégám a motorostársadalmat
sértette meg, s ha hajlandó bocsánatot kérni e társadalomtól, akkor ők biztos,
hogy el sem indulnak motorjaikkal. Ezt annak kapcsán említi, hogy arról
beszélek neki: mi nem demonstrációt akarunk, nem alkalmat a médiaszereplésre,
hanem azt: érezzék, olyan erős társadalmi megvetés övezi őket, hogy egy ilyen
akció csak a teljes kirekesztésükhöz vezet.
A gój motorosok azonban tudják, hogy a mai magyar
társadalom nem ilyen erős. Az tehát, aki azt hiszi, ebben az országban ezzel a
névvel létezni sem lehet, súlyosan téved. A véleményformáló értelmiség jelentős
része ugyanis érzéketlen, közömbös, immunis, egy
cseppet sem zavarja, hogy egy magukat hangsúlyozottan gójoknak
nevező társaság szédeleghet keresztbe-kasul az országban.
Arról is beszélhetnék persze, hogy egyáltalán miért kap működési engedélyt
bárki, aki ilyen nevet választ? Miért lehet nemzsidó
motorosoknak bejegyzett „gójokként” ijesztgetni,
pusztán a nevükkel, egyes honfitársainkat? De ami ennél még fontosabb: miért
nincs ennek a társadalomnak annyi önvédelmi reflexe, amely a hatósági –
szerintem – hibát képes a közösség erejével korrigálni?
De persze feltehetem magamnak a kérdést: miért ez a naivitás bennem? Miért
gondolom egy pillanatig is, hogy a
A gój motorosok, borzongok ezt a szóösszetételt
leírni, hallani, kiejteni, szóval ők azt mondják magukról, hogy senkinek sem
ártanak, senkit nem bántanak, senkit nem félemlítenek meg, ezért is fordulnak
folyamatosan a bírósághoz (25-0-ra vezetnek a perekben, állítják), ha őket
negatív kontextusban említik. Megjelenésük legfeljebb egy felkiáltójel,
parádéjuk figyelmeztetés, olyan jelenségekkel szemben, amelyeket ők erkölcsileg
elfogadhatatlannak tartanak. Hogy a dupla fenekű, gyáva mondatok milyen
alattomosságokat takarnak, nos, ezekről már nem beszélnek. Sőt: kikérik
maguknak.
Április 29-én délelőtt fél 10 után is csak azért jönnek ide a Népszava
szerkesztősége elé, hogy tiltakozzanak a motorostársadalmat
ért igazságtalan és sértő szavak ellen, hogy petíciót nyújtsanak át, mely
petíció tartalma, feltételezem, a gondolat írásbeli mása. Vagyis egy őket ért
sérelem normális kezelése, amely meg is előzhető, mint említettem, egy
bocsánatkéréssel. És a gój motorosok nem értik, hogy
velük semmilyen ügyben nem lehetséges a párbeszéd, hogy ők nem képviselhetnek
senkit és semmit, hogy gój motorosoktól nem veszünk
át petíciókat. Mert tiltja az erkölcsi felfogásunk. Akármi is legyen abban a
petícióban.
Többes szám első személyben fogalmaztam, pedig ez csak részben indokolt. Mert
tényleg úgy látom, hogy megint csak magunkra maradunk. Magukra maradnak azok a
kevesek, akik úgy gondolják: határozottan és egyértelműen kell elutasítani a gój motorosok tervezett felvonulását. Azt hittük, azt is
írtuk: a fontosabb társadalmi szervezetek, civil társaságoktól a politikai
formációkig mindenki egyetért majd abban: megakadályozandó és megakadályozható,
hogy a lóerők mögé bújva lehet fölényeskedni, erőt demonstrálni, Budapest
utcáin végigvonulni. Azt írtuk: nem médiaeseményt akarunk, hanem annak
bizonyságát, a sok-sok politikai vita, feszültség ellenére, annak dacára, hogy
egy rosszkedvű országban élünk, van, lesz olyan pont, amihez együtt érkezünk.
Amikor nem az számít, hogy amúgy egyetlen mondatával sem értek egyet a
másiknak, de van valami, amit közösen nem engedünk. Amit közösen elutasítunk.
Ami ellen közösen lépünk föl.
Ismétlem: újra tévedtem. Megint csak azok tiltakoznak és – úgy látszik,
elkerülhetetlenül – demonstrálnak majd, akik eddig is. És nem szólnak azok,
akiknek pedig szólniuk kellene; a Tudományos Akadémiától kezdve az összes
újságíró-szervezeten át egészen Orbán Viktorig. Még mindig meg lehetne állítani
azokat a motorokat. Még mindig nem késő működésbe hozni a társadalmi
reflexeket. Csak ahhoz érezni kellene végre: nem egy újságról, nem egy
újságíróról, de most nem is a véleményszabadságról van szó.
Vegyük már észre, kik akarják birtokba venni az országot…
Németh Péter
"Azt
üzente a hirszerzo.hu, hogy dögöljek meg"
Franzi bácsi
esete Bitter Brúnóval és az Ifjú Humanistákkal
A hirszerzo.hu – vezető szerkesztő Seres László, az ünnepelt publicista
kolléga – ezt írja: A „Hollán Ernő utcai” típusú szolidaritás
azonban ezúttal elmarad. „Nincs okunk most utcára vonulni, hiszen egyrészt nem
érzékeljük a náci fenyegetést, másrészt egyértelművé vált, hogy nem annyira
civil, mint politikai demonstrációról van szó” – közölte a Hírszerzővel az
előző két megmozdulás egyik szervezője, Bitter Brúnó
szociológus és blogger (…)
Ő hívta fel a
figyelmünket arra is, hogy ezúttal sem a konzervatív-liberális Konzervatórium blog szerzői, sem az Ifjú Humanisták nem szolidarizálódnak, sőt tudatosan távolmaradnak
a szerintük Andrassew által is provokált eseményről.
„… kifejezetten a házhoz menni a pofonért esete” – írják közleményükben az Ifjú
Humanisták, akik szerint „ez nem antifasizmus, ez provokálás és
ellenségteremtés”.
Bitter Brúnóval azóta
levelezésben vagyunk. Ő írt nekem először. Bár nem hatalmazott föl arra, hogy
ennek tartalmáról beszámoljak, talán annyit mégis, hogy küldött nekem egy
bibliai idézetet, és mindjárt jelezte, hogy ez angolul van: „Do not answer
the fool according to his
foolishness, lest you become equal to
him. Answer the fool according
to his foolishness,
lest he be wise in his own
eyes” – Book of Proverbs (26:4,5).
Messziről fölismerem az angol nyelvet, a Bibliát meg állandóan tanulmányozom –
hitetlen létemre az éjjeli szekrényemen tartom és szinte minden
este olvasgatom. Az idézet A példabeszédek könyvéből
való. És arról szól, hogy Bitter Brúnó szerint én
hülye vagyok:
„Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló
leszel hozzá! Felelj meg az ostobának a bolondságához illően, hogy ne tarthassa
magát bölcsnek.”
Jó, a gój motorosokat pláne lehülyézi, én meg
csak hozzájuk hasonló leszek, mert válaszoltam zsidózó, fenyegető, buzizó levelükre, és főleg: nem kértem tőlük bocsánatot,
ami a feltétele volt annak, hogy ne vonuljanak ellenem.
Még csak meg se sértődtem ezen, meg se említeném, ha Bitter
Brúnó nem nyilatkozott volna oda a hirszerzo.hu-nak. (Vezető szerkesztő Seres László, az ünnepelt
publicista kolléga.) Egészen pontosan azt üzente a hirszerzo.hu, hogy dögöljek
meg, magamnak csináltam a bajt, magam vetettem magam
az ádázul doromboló falánk cicahorda elé. Bár én elgondolkoznék azon, hogy ha
valaki hülye, és a saját hülyesége miatt fenyegetik,
talán akkor is meg kell védeni, mert hátha holnap én is hülye leszek, de én én vagyok, nem egy Bitter, se egy
Ifjú. Konzervatórium meg sose leszek.
*
Volt egy Franz Müller
nevű tréfamester, aki egy kocsmánál alig nagyobb, kabarénak mondott színházába
– Berlin alfelében – azzal próbálta becsalogatni a közönséget, hogy gúnyolódott
az embereken. Azokon, akik erre okot adtak. A kabaré ilyen. Gúnyolódós hely.
Vannak ilyen újságok is.
Történt egyszer, hogy nem is olyan messzire az ő színházától, egy külkerületen is túl megtámadták a piknikező zsidókat. Azok
azt a hülye szokást vették föl, hogy vasárnaponként polgárkodtak: kimentek egy közeli erdő mellé, és ott együtt
napozgattak, eszegettek a pokrócokon, és a tüdejükbe engedték a jó levegőt.
Tudták, hogy az egészséges, és hosszú életre vágytak.
Pedig akkor már nem volt jó dolguk. Egyenruhás, vagyis inkább egyenmaskarás, karszalagos emberek mászkáltak a városban,
és időnként betörték a zsidó boltok kirakatait. Volt ott egy csapat, néhány
motoros, akik ilyenkor szintén fölvonultak és erősen berregtek. Ezek a
motorosok az egyik vasárnapon azt találták ki, hogy mennyire tréfás, ha ők is
kimennek az erdő szélére, ráhajtanak a zsidó piknikezők pokrócaira. Hogy majd
akkor kiborulnak a kancsók, péppé nyomódnak a gyümölcsök, összetörnek a
kosarak. Úgy is lett. Volt nagy siránkozás és sikongatás. A zsidók nagyon viccesek,
amikor sikongatnak.
A buta zsidók nem tanultak: egy hét múlva megint konokul piknikeltek.
Jöttek a motorosok, pépesítettek. A zsidók sikoltoztak.
És ez így ment hetekig. A végén már szóbeszéd tárgya lett a dolog, annyira,
hogy a derék németek vasárnaponként kijártak nézelődni: valóságos esemény volt,
szinte afféle katasztrófaturistás látványosság. Aztán otthon meg a munkában meg
a kocsmában nyilván arról is elbeszélgettek, hogy a motorosok milyen újabb és
újabb elegáns megoldásokkal riasztották szét a buta zsidókat, és melyik hülye zsidó esett a leglátványosabban hanyatt, miközben
mondjuk a gyerekét próbálta elkapni a motor elől.
Ez a Franz Müller nevű
tréfamester – aki nem volt zsidó, hanem osztrák származású – odáig
merészkedett, hogy tréfás megjegyzéseket tett a tréfás motorosokra. Mondhatni:
a tettleges népi humor meg a kicsit intellektuálisabb verbális szatíra
összecsapott a német lélektérben. Nem erőseket mondott ám ez a bolond Müller, csak olyanokat, hogy gyáva az, aki motorral
rémisztget békés embereket, és az is lehet, hogy a kukijával
van baj, ha valakinek motor kell ahhoz, hogy erősnek látszódjon. A csoportos
berregést meg leszánalmasozta. Alpári, gyenge humor.
Külvárosba való.
Már a harmadik estén megjelentek a színházában az egyenruhások. Semmi
fenyegetés nem volt abban. Csak álltak ott és hallgattak. Aztán elmentek.
Másnap megint jöttek. És ez a hülye Franz Müller nem fogta vissza
magát. Sőt tán még egy kicsit rá is tett.
Az ötödik este után megint jöttek, kopogtattak. Dorongokkal. Szétverték a kis
kabarét.
Másnapra a nyilván már bekattant Franz Müller sebtiben szinte rendbe
rakta a termet, és megint tréfálkozott. Este, amikor hazafelé ment, elkapták és
kiverték a fogait. Mindet.
Másnap ez a barom Franz Müller
fogak nélkül beszélt. Nagyon vicces volt – bár a rend kedvéért azt is hozzá
kell tenni, hogy mindösszesen öt ember előtt. Több nem
mert eljönni, bár az is lehet, hogy ezek is csak azért, mert először jártak
ott.
Aznap este Franz Müllert
agyonverték. Aztán még át is ment egy kerék a nyakán. Ezt rendőrorvos
jegyzőkönyvezte, azzal a megjegyzéssel, hogy az áldozat már halott volt, amikor
lapossá törték a gigáját.
*
Ez egy példabeszéd volt. Még jó néhányat mesélhetnék abból az időből.
Hiszen tudjuk, hogy akkoriban eleinte csak morcoskodtak
a tréfálkozó újságírókkal, írókkal, kabaristákkal,
színészekkel, aztán agyonverték őket. Sőt ehhez az is elég volt, ha valaki
olyan muzsikát kedvelt, ami nem tetszett az egyre erősödő náciknak. A nácit a
rettegés erősíti. A fasizmus nem akkor kezdődik, amikor megjelennek a
keretlegények, hanem akkor, amikor félni kezdünk tőlük. És lapítunk,
magyarázkodva, családra, hajlott korunkra, politikára meg mit tudom én mire
hivatkozva. Amikor megpróbálunk különalkut kötni velük.
Bitter Brúnó és az Ifjú Humanisták nyilván úgy
értékelik Franz Müller
magatartását, hogy az övé a „kifejezetten a házhoz menni a pofonért esete”.
Sőt: „Ez nem antifasizmus, ez provokálás és ellenségteremtés”.
A piknikelő zsidók nemsokára meghaltak. A kölykeik
is. Hiába hordták őket a jó levegőre. Írmagjuk se maradt. Franz
Müllerre pedig ki emlékszik? Pedig a zsidók is
életben maradhattak volna, és Franz Müllerre is várhatott volna természetesebb halál – bár az
is igaz, hogy az övé akkoriban természetesnek számított.
Talán, ha az erdőbe nem a trükkös motorsport legújabb ágát nézegetni járnak ki
a derék, vidámságra vágyó német polgárok, hanem megérzik a „Hollán
Ernő utcai típusú szolidaritás” lehetőségét és erejét, talán ha a szutykos kis
kabarét védik meg. A németek és a zsidók. Igen, a zsidók. Akiknek az lett volna az egyetlen esélyük.
Talán. Ha.
És, hogy a példabeszéd fonala meg ne szakadjon: Franz
Müller a nagyanyám másod-unokatestvérének
mostohatestvére volt. Mindig röstellte a család. Egy hülye
kis majom volt szerintük is, aki maga kereste a baját.
Én meg csókoltatom Bitter Brúnót és az Ifjú
Humanistákat, valamint Seres Lászlót.
Andrassew Iván