SÁGVÁRI ENDRE TIBOR (1913-1944) Tavaly, halálának hatvanadik évfordulóján megjelent ugyan néhány cikk és megemlékezés a fiatal, antifasiszta mártírról, de igazán illo méltatás alig. Ságvári Endre valóban nem a mai rendszer ideálja, még akkor sem, ha tevékenységének látható terrénuma a Magyarországi Szociáldemokrata Párt volt. A független, szabad, demokratikus Magyarországért küzdött akkor és olyan körülmények között, amikor ez a fasisztoid Horthy-rezsimben halálbüntetéssel járt. A progresszív utókor kötelessége, hogy méltóan megorizze rokonszenves, bátor alakját. Budapesten született, 1913. november 4-én, polgári család elso gyermekeként. Keresve sem találnánk proletárokat felmenoi vagy rokonai között. Apja ügyvéd volt, az elso világháborúban fogságba került, édesanyja tanítóno, a nemzet napszámosának szerény fizetésébol tartotta el két gyermekét. Az apa 1922-ben tért vissza a hadifogolytáborból (1941-ben halt meg). Teljes nevén Ságvári Endre Tibor a Rökk Szilárd utcai elemi iskolába járt, ahol kitunt szorgalmával és eleven eszével. Otthon polgári nevelést kapott: nyelveket tanult (jól beszélt németül, angolul és franciául), zongorázott, vívott. 1923-ban a Trefort utcai elitiskolába, az Általános Gyakorló Gimnáziumba került, amely 1957-ben felvette Ságvári Endre nevét.* Mendelssohn, Csajkovszkij, Chopin, Beethoven muveit játszotta, nagy kedvvel és tehetséggel. Matematikából korrepetálta gyengébb társait, és gyakran o készítette el a lustábbak iskolai dolgozatait. Sokat olvasott, és már a középiskolában kapcsolatba került baloldali diákokkal, akik beavatták a marxizmus tanításába. Jelesen érettségizett, 1931-ben. Becsvágyó gyerek volt: "Író akarok lenni. Csakhogy itt nem elég az akarat, erre születni kell." Az irodalom iránti érdeklodése mellett az orvosi pálya is vonzotta, ám a szülok szukös anyagi helyzete miatt errol lemondott. Apja és a családi barátok javaslatára a jogi egyetemet választotta. 1931-ben lett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi fakultásának a hallgatója. Ebben az idoben a nagy gazdasági válság már igencsak éreztette hatását nálunk is. Sorra zártak be az ipari üzemek, a kereskedelem és a hitelélet pangott, a mezogazdaság mély krízisbe került. Mindennek hatására a munkabérek csökkentek, az állástalanok száma nott. Elégedetlenség hatalmasodott el az országban, s ezt a kormányzat a terror fokozásával igyekezett korlátok között tartani. A válság okozta hangulat behatolt az egyetemek falai közé is, felbolygatta a diákközösségeket. Itt és ekkor ismerkedett meg Ságvári Endre a társadalmi feszültségekbol táplálkozó ellentétekkel. Egyeteme - politikailag - igen tagolt volt: számos irányzat, csoportosulás feszült egymásnak. Baloldali társaságok is muködtek, amelyek öszszeütközésbe kerültek jobb, sot szélsojobboldali diákokkal, mindenekelott a hangadó fasiszta Turul Bajtársi Szövetség intranzigens keresztény-nemzeti-dzsentri tagságával. Ez utóbbiak agresszív kommunista- és zsidóellenességükkel tuntek ki, folytonos hecckampányokkal fenyegették a baloldali és a zsidó hallgatókat. Ebben a közegben és légkörben Ságvári nem maradhatott kívülálló. A válság által felkavart társadalom szennyese-piszka felszínre került, és valamiképpen mindenkit megérintett. A kiáltó szociális igazságtalanságok, az esélyegyenloség bántó aránytalansága, a tokés rend kárvallottjai iránti empátiája óhatatlanul balra sodorta. A marxisták 1931 karácsonyára nemzetközi konferenciát hívtak össze, ahol meghatározták céljaikat: a haladás oldalára kell vonni a szegényebb diákokat, olyan tandíjreform szükséges, amely nem alkalmaz diszkriminációt a perifériára szorított, tanulni vágyó fiatalokkal szemben, s amely kollégiumok építésével, ösztöndíjakkal könnyít helyzetükön, a végzettek számára pedig munkaalkalmat biztosít. 1935-ben Ságvári a Magyar Izraeliták Egyetemi és Foiskolai Hallgatók Egyesületének keretében létrehozott Haladó Diákok Pártja (HDP) egyik vezetoje lett. Kiváló szigorlatai, a közösségért végzett munkája alapján hamarosan a HDP titkárává választották. A szervezet lapjának, a Diák Szó-nak a szerkesztésébe is bevonták. Két szám kiadása után, 1936-ban, az újság megjelenését az egyetemi vezetoség megszüntette. A kommunista érzelmu hallgatók remekül együttmuködtek az ambiciózus Ságvárival. A kispénzu diákok, ha tehették, a tanulás mellett dolgoztak, s ezért nem jelentek meg minden eloadáson. Ezt az "áldatlan" állapotot akarta felszámolni Hóman Bálint kultuszminiszter, amikor kötelezové tette az egyetemi eloadások látogatását. Ságvári Endre, e szegény diákokat sújtó rendelkezés ellen cikkezett a Diák Szóban. A fiatalembert 1936. december 23-án avatták doktorrá. Disszertációjában a sajtótörvény és a katonai büntetojog kérdéseivel foglalkozott. A sötéthajú, középtermetu, szemüveges (tipikus értelmiségi külseju), muvelt, jómodorú fiú hamar elnyerte eszmeiségükben rokon diáktársai szimpátiáját. Kivételes kapcsolatteremto képességeit késobb sikeresen gyümölcsöztette mozgalmi munkája során. 1936-ban befejezte egyetemi tanulmányait és családi összeköttetései révén a Városháza alkalmazottja lett. Ugyanebben az évben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt budapesti VII. kerületi szervezetének tagjaként bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba. 1937. július 25-én elvette egyik harcostársát, Bars Magdát. Az aszszony jóban-rosszban végig kitartott férje mellett, elszenvedve a horthysta hatóságok brutális bánásmódját is. A baloldali népfrontpolitika alkalmazásának idoszaka ez. 1935-ben ugyanis a III. Internacionálé új stratégiai irányvonalat dolgozott ki, melynek lényege a fasizmus (1933-tól a hitlerizmus már komoly veszedelmet jelentett) elleni széles társadalmi összefogás megteremtése volt. Ságvári akkor vetette bele magát a harcba, amikor a magyar kommunisták már túljutottak a váltással járó vajúdáson, s az MSZDP baloldali tagjai is (legfoképpen a fiatalok) keresték a szélsojobboldallal szembeni együttmuködés legcélravezetobb módozatait. Ságvárinak nem voltak élményei és tapasztalatai a szektás-dogmatikus idoszak gyakorlatából, ennélfogva neki nem kellett "átállnia" az újabb stratégiai vonalra. Idejének jelentos részét a mozgalomnak szentelte, ezért családja polgári szemléletével csakhamar összeütközésbe került. Ezt a konfliktust csak úgy oldhatta meg, hogy elköltözött szülei József körúti, kényelmes, négyszobás lakásából. Az MSZDP ösztönzésére 1929-ben létrehozták az Országos Ifjúsági Bizottságot (OIB), mely - kisebb-nagyobb - megszakításokkal 1942-ig muködött. A szociáldemokraták 1929-es XXVI. kongresszusán Mónus Illés javasolta életre hívását, részben azért, hogy a pártvezetoség ellenorzése alatt tarthassa a "vehemens" fiatalokat. Peyerék antibolsevista szellemben szerették volna nevelni a szocdem ifiket, de a párt és az OIB baloldali szárnya nem zárkózott el a kommunistákkal való együttmuködés elol. A vezetés úgy akarta elfojtani a "lázadást", hogy hatalmi eszközökkel, 1935 októberében felfüggesztette az OIB tevékenységét. Ám 1936-ban (amikor a KMP átmenetileg szüneteltette szervezetei tevékenységét) a kommunisták - felnottek és fiatalok - az MSZDP-ben folytatták harcukat. A kommunista Bakonyi Sebestyén Endre vezetésével az OIB újjáalakult. Bakonyi távozása után Kulich Gyula lett az ifik szervezetének irányítója. Mellette dolgozott, titkári minoségben Ságvári Endre, aki 1941-ben került az OIB élére. Még Kulich vezetése alatt vált kommunistává. A rendezvények felelose lett, s mint eloadó is népszeru volt. Egyik leglelkesebb propagálója a népfrontpolitikának s az úgynevezett kétütemu koncepciónak. Általánosan elfogadott lett Leninnek az a tanítása, miszerint a párt célját, a proletárdiktatúrát megelozi egy demokratikus szakasz, amely folyamatosan átmegy a munkáshatalomba. A demokratikus és szocialista forradalomnak ez az összekapcsolása (permanens forradalom) a nemzetközi és a hazai kommunista mozgalom korábbi elgondolásainak radikális módosítása volt. Ságvári Endre nem korlátozta tevékenységét a tanácsadásra, és az ideológiai-politikai felvilágosításra, hanem maga is részt vett az ifimozgalom különbözo akcióiban. 1937-ben jelen volt a textilipari dolgozók és építomunkások bérharcaiban. Igazi területe azonban a propagandamunka maradt. Ebbeli teljesítményét a felso vezetés is méltányolta, annyira, hogy tagja lett az MSZDP Országos Oktatási Bizottságának is, olyanok társaságában, mint Nagy Tamás, Braun Soma, Kasztel András, Révész Ferenc. Ezek a nevek Ságvári fajsúlyát minosítették. Ebben az idoszakban, a hitlerizmus növekvo nyomására Magyarországon is egyre inkább aktivizálódtak a nemzeti szocializmus különbözo csoportjai. Mind gyakoribbá váltak a nyilasok támadásai a baloldali szervezetek, a kiránduló ifik ellen. 1937 nyarán, a huvösvölgyi nagyréten majálisukat ülo szociáldemokrata-kommunista fiatalokra törtek és hasbalotték Bonyhádi-Litzmann Jenot, az egyik vasas ifit. A merénylet nagy felháborodást keltett munkásberkekben, és arra az elhatározásra juttatta Ságváriékat, hogy visszavágnak. Így született meg a Tompa utcai nyilasház elleni akció gondolata. 1937. szeptember 16-án este - amikor mintegy 80-100 nyilas az Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt szokásos heti összejövetelén Lajos Ferenc író eloadását hallgatta - megjelent a ház elott 200 munkásifi "Le Hitlerrel!", "Üsd a nyilasokat!" jelszavakat skandálva és kozáport zúdítva a szélsojobboldaliakra. Tömegverekedés tört ki, melynek a rendorség vetett véget. Mindkét oldal súlyos sebeket szenvedett el. A karhatalom természetesen a nyilasok oldalára állt. A Tompa utcai akció felkavarta a magyar közvéleményt. A jobboldali sajtó magasztalta a nemzetiszocialisták "bátor helytállását" és a rendbontók szigorú megbüntetését követelte. A KMP az ifik hosiességérol beszélt, de bírálta az egyedi fellépéseket, és szélesebb köru cselekvésre buzdított. A Népszava is kiállt Ságváriék mellett, kijelentvén: nem a szocialista ifik, hanem a nyilasok provokáltak. A verekedés másnapján a rendorség 123 baloldali fiatalt állított elo, tizenkettot elozetes letartóztatásba helyezett. Ez utóbbiak között volt Ságvári is, aki tagadta, hogy jelen lett volna a verekedés színhelyén. A bíróság 8 hónapra ítélte, amelybol 3 hónapot betudtak a vizsgálati fogházzal, ám ügyvédje fellebbezésének helytadva, a gyanúsítottat ideiglenesen szabadlábra helyezték. Ügyében a Budapesti Királyi Ítélotábla 1938. október 20-án, majd a Magyar Királyi Kúria 1939. június 20-án jogerore emelte az alsó fokon hozott 8 hónapos büntetést. Ságvári 1940. június 26-án bevonult a Gyujtofogházba, amelynek bútormuhelyében kapott munkát. Itt az elítéltek olcsó bérért dolgoztak a tokés megrendeloknek. A "nyughatatlan" 7346. számú fogoly a rabok között is agitált. Szüleinek írt leveleiben beszámolt a börtönviszonyokról, és könyveket kért. Szókratészt, Platónt, Voltaire-t olvasott. Óva intette édesanyját, hogy kiszabadítása érdekében bárkitol is protekciót kérjen. 1940. december 10-én szabadult, majd rövid hódmezovásárhelyi katonáskodás után a Népszava alkalmazta terjesztési osztályán. Az OIB titkára lett, mely idejének jelentos részét lekötötte. Életének nagy fordulata volt, hogy 1940 végén a Kommunisták Magyarországi Pártja soraiba fogadta. Amikor bezárultak mögötte a börtön kapui, új helyzettel kellett szembenéznie. Magyarország készült a háborúra. A trianoni revízió vitte az országot Hitler oldalára. Az 1938-as fegyverkezési program, melyet Darányi Kálmán miniszterelnök Gyorben hirdetett meg, fellendítette a haditermelést. Az átmeneti konjunktúra jelentosen csökkentette a munkanélküliséget, s ez a munkásmozgalmat illetoen nem volt egyértelmuen pozitív. Vidékrol ugyanis feláramlottak a kevésbé öntudatos, a munkásszolidaritást alig ismero emberek, akik a szervezettség igen alacsony fokán álltak. Felhígult a munkásosztály, s körükbol százezrével szedte tagjait az egyre élénkebb nyilaskeresztes mozgalom. Az antiszemita, nacionalista és szociális demagógia nagy hatással volt a politikailag iskolázatlan, elmaradt tömegekre. Az 1938-as Anschluss, Ausztria náci bekebelezése, nemcsak földrajzilag hozta közelebb Németországot hazánkhoz, de a nácizmus eszmei befolyása is igen megerosödött. A müncheni egyezmény felbátorította Hitlert, és a Drang nach Osten jegyében igyekezett csápjait kiterjeszteni Kelet-Európára, így Magyarországra is. A Führer és részben Szálasi nyomására sorra születtek a zsidótörvények, melyek demoralizálták a lakosság egy részét, s nem hagyták érintetlenül a munkásosztály hangulatát sem. Az elso bécsi döntés (1938. november) nyomán fellobbanó nacionalizmus átmenetileg elhomályosította a dolgozók osztálytudatát, jóllehet a KMP figyelmeztetett rá, hogy a Hitler kezébol elfogadott részleges területi revízióért egyszer még nagy árat kell fizetnünk. Ennek a Kasszandra-jóslatnak akkor még kevesen adtak hitelt. Az 1939-es országgyulési választásokon drámai módon eloretörtek a nyilasok. Több mint egymillió szavazattal, 49 mandátumot szereztek. Megnott agresszivitásuk, önbizalmuk. Ebben a súlyos helyzetben kellett az OIB munkáját irányítani. Peyer Károlyékat leszerelte a kormányzat növekvo eroszaka, de az MSZDP baloldali eroi (a harcos szociáldemokraták és a kommunisták) fokozták aktivitásukat, s ez kedvezett tekintélyüknek és népszeruségüknek. A Szovjetunió megtámadása (1941. június) után az illegális KMP politikájában elotérbe került a béke és a függetlenség kérdése. Az antifasiszta összefogásnak - a fokozódó terror ellenére - javultak az esélyei. A fáradhatatlan Ságvári tevékenyen vett részt a jelentosebb háborúellenes megmozdulásokon. O szervezte meg 1941. október 6-án a Batthyány-emlékmécsesnél rendezett OIB-tiltakozást. A talapzatra helyezett koszorút a rendorség nagy sietve eltávolította. A szervezok között volt akkor is, amikor a KMP elhatározta, hogy november elsején, a halottak napján a Kerepesi temetoben megkoszorúzzák Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírját. Ez a demonstráció már jelezte, hogy tömegek igenlik a békét és a demokráciát. A népfront szellemében 5000 ember tüntetett a Hitler-Horthy-féle háborús politika ellen, s ugyanakkor figyelmeztetett e politika - Magyarország sorsára nézve - súlyos következményeire. A német gyozelemben vakon hívo horthysták és nyilasok a kalandorságot elvetoket tekintették hazaárulóknak, akik fellépéseikkel hátbatámadják a magyar nép honvédelmi harcát. Ságvári elszánt ügybuzgalmával a rendorség látószögébe került. Egy 1941. május 16-ai keltezésu csendori jelentésbol megtudhatjuk, hogy a peyeri vezetés szellemétol eltéroen új megvilágításba helyezte a proletariátus harcát: "... május 16-án a Conti u. 4. szám alatt [az MSZDP országos székháza, H. S.] Ságvári szemináriumi eloadásában az osztályharcot ismertette. Hangoztatta, hogy harcolni kell az elnyomás ellen és új társadalmi rendszert kell kialakítani. A cél érdekében meg kell találni a tömegekkel való kapcsolatot. Erre legjobb mód, ha a párt a szakszervezeteken keresztül harcol a magasabb munkabérért és a jobb megélhetésért." Endrénél tehát a népfrontpolitika megvalósításáért folytatott küzdelem nem mondott ellent a munkásság napi gazdasági érdekérvényesítésének. Ságvárinak szerepe volt a Történelmi Emlékbizottság létrehozásában, mely 1848-ra hivatkozva szervezett kerete kívánt lenni a további antifasiszta-háborúellenes rendezvényeknek, s egyik kezdeményezoje volt az 1942. március 15-én a Duna-parti Petofi szobornál lezajlott nagy demonstrációnak. "Hozzák haza honvédeinket!", "Egyetlen magyar katonát sem Hitlernek!" - skandálta sokezer torok. A horthysta hatóságokat felboszítette a tüntetok vakmerosége, s ezért kíméletlen retorzióra határozták el magukat. A nagy letartóztatási hullám megtizedelte a baloldalt, és átmenetileg megbénította a további munkát. A brutális vallatások, kínzások, a pusztulásra szánt büntetoszázadok kiküldése a keleti frontra átmeneti megtorpanást idézett elo, de a lebukottak helyére újak álltak, biztosítva a mozgalom fokozatos talpraállását. Ságvári Endre is illegalitásba vonult. Feketelistán volt, ismerte a politikai rendorség, tudta, milyen szerepet játszott a lezajlott tüntetések megszervezésében, és tuvé tették érte az országot. Ám Endre számára az illegalitás nem volt egyértelmu a passzivitással. 1942. második felében újra fellendült az ifjúsági mozgalom. A KMP Központi Bizottsága megbízásából egy háromtagú, rejtett ifjúsági csoport alakult, Ságvári vezetésével. Össze akarták gyujteni a harcra kész fiatalokat, és létre akarták hozni az ifik föld alatti centrumát. Ennek nyomán széles köru szervezkedés indult meg a nagyüzemekben, az egyetemeken és a szakszervezetekben. Mindez természetesen nem maradt titokban a politikai rendorség elott. Hajtóvadászat indult Ságvári ellen, o azonban rendre kicsúszott a kezeik közül. Ismerosei és barátai bújtatták, fedezték. Egy 1942-es rendori jelentésbol tudjuk, hogy "... a 6842/1942 pol. res. sz. ügyirathoz csatolt »Tisztelt Cím! Sorsdönto idoket élünk...« kezdetu és a Kommunisták Magyarországi Pártja aláírású sajtótermék szerkesztoje és terjesztoi után nyomozást folytattunk, a tettest azonban ez ideig elfogni nem sikerült. Tekintettel arra, hogy a puhatolódás során alapos gyanú merült fel, hogy az említett kommunista irányzatú sajtótermékeket az elfogott és letartóztatásban levo Schönhertz Zoltán-féle szervezkedésben szerepet játszó Ságvári Endre, szökésben levo kommunista állítja elo, ezért ez ügyben kézrekerítésére a szükséges intézkedéseket megtettük." Ennek érdekében minden cselt igénybe vettek. Letartóztatták a feleségét, Magdát, de aztán kiengedték abban a reményben, hogy akaratlanul is férje nyomára vezeti a hatóságokat. 1943 májusában a Komintern kimondta önfeloszlatását. Erre azért került sor, mert a megváltozott viszonyok között (háború, megszállás) a kommunista mozgalom olykor merev központi irányítása már nem volt összhangban gyakorlati sokszínuségével és meroben különbözo harci feltételeivel. A háború és a fasizmus elleni küzdelem széles nemzeti együttmuködést igényelt, s a Moszkvából történo irányítás már nem tudott differenciált direktívákat kidolgozni, sot azt a látszatot keltette, mintha a kommunista mozgalom a nemzeti jelleg rovására abszolutizálná internacionalizmusát. Ez az esemény ihlette a magyar kommunista vezetoket, hogy - óvatossági megfontolásokból - kimondják a KMP feloszlatását. A párt ugyanis mély konspirációs válságba került, s ennek leküzdésére megtéveszto manoverezésbe fogott. Elterjesztette tevékenységének beszüntetését, miközben kettos illegalitásba vonult. Rövid szüneteltetés után a szervezet "feltámadt" Békepárt néven. Nem igaz, hogy ez likvidátorság lett volna, hiszen a párt vezeto orgánumai és alapegységei korábbi formájukban és összetételükben fennmaradtak. Mindazonáltal e lépéssel Ságvári nem értett egyet, mert sejtette, hogy a hatósági terror ezután sem fog megszunni, de a névváltozás zavart okoz majd a tagság körében. Ám jellemzoen fegyelmezettségére, elfogadta a központi határozatot. Döme Piroska visszaemlékezéseiben ezt írta: "Ságvári Endre beszámoltatott a végzett munkáról, és közölte velem, hogy a KMP feloszlott és helyette a Békepárt muködik. Megmagyarázta, hogy a párt feloszlatására azért volt szükség, mert [...] elszigeteltsége következtében nem képes széles nemzeti, antifasiszta front kialakítására és irányítására. [...] Elmondta, hogy a Békepárt foként háború- és fasisztaellenes jelleggel bír." Ságvári ezután is a régi lelkülettel, meggyozodéssel és lendülettel képviselte a népfrontpolitikát. Jelen volt 1943 augusztusában Balatonszárszón, ahol a Soli Deo Gloria rendezésében, a különbözo színezetu antifasiszta és háborúellenes személyiségek eszmecserére gyultek össze. A tanácskozás megszervezésében Ságvári is igen jelentos munkát végzett. Széles ismeretségi köre, jó kapcsolatai a különbözo egyetemekkel és ifjúsági szervezetekkel nagyban segítették a találkozó létrehozásában. Megfordult mindenütt, ahol politikai és szellemi rokonokkal, harcostársakkal azonos hullámhosszon volt, legalábbis a nagy célok tekintetében. Ekkoriban kapott megbízást a Központi Bizottságtól egy illegális pártnyomda felállítására. Zuglóban, Schlanger István lakásán helyezte el a nyomdagépeket. Megbízást kapott arra is, hogy hozza létre a párt lapját, amelynek szerkesztoje lett. A Béke és Szabadság elso számának vezércikkében (összesen két alkalommal jelent meg) ezt írta: "Tettekre akarunk serkenteni, hirdetjük a nemzetnek: a katasztrófa elhárításának egyedül alkalmas utat: Békét a Szovjetunióval. [...] Harcot a hitlerizmus magyar bérencei ellen. Harc a békéért és a kenyérért, a földért és a szabadságért." Írásaiban szabotázsra szólított fel: "Vasas! Minél több fúrót törj el, villanygépet futtass üresen..." Magyarország német megszállása után (1944. március 19.) - noha a kockázat egyre nagyobb lett - sem lankadt harci kedve, pedig a kopók láthatatlanul már egyre szorosabban a nyomában jártak. Ars poeticának is beillo utolsó cikkében írta: "Nincs demokratikus Magyarország az ifjúság demokratikus nevelése nélkül. Nincs demokratikus nevelés az ifjúság politikai szabadsága nélkül. Nincs szabad nemzet szabad ifjúság nélkül." Még aktív szerepet játszott az ellenállás vezérkara, a Magyar Front megszervezésében, amikor élete utolsó, leghosibb szakaszába lépett. 1944. július 27-én Ságvári Endrének illegális találkája volt a Budakeszi úti Nagy Béla-féle cukrászdában. A történtekrol így számolt be a IV. 14/29. sz. csendori jelentés: "Július 27-én Palotás Ferenc törzsormester, Kristóf László ormester, Cselényi Antal nyomozó, Pétervári János rendorormester által vezetett személygépkocsin Budapesten egy illegális kommunista találkát nyomonkövetéssel megfigyelt. A megfigyelt két kommunista egyén az egyik budai cukrászdába tért be, ahol a fenntnevezett nyomozó közegek orizetbe akarták oket venni. Az orizetbevétel kijelentése során az egyik kommunista Cselényi detektívet mellbe, Pétervári János gépkocsivezetot hasba, Kristóf László ormestert pedig jobb combon lotte. Közben Cselényi detektív és Palotás törzsormester is rálott a támadó kommunistára, aki összeesett." Ságvári (mert o volt a támadó kommunista) kórházba szállítás közben meghalt. Szíve felett találta el a lövedék. Mindössze 31 éves volt. 1944. július 28-án a német követ titkos táviratot küldött Berlinbe fonökének: "Ságvári Endrét több évi körözés után ártalmatlanná tették." Az illegális Szabad Nép 1944 szeptemberében rövid nekrológban emlékezett meg haláláról: "1942 óta, a magyar Gestapo elol bujdosva harcolt páratlan lelkesedéssel, bámulatos munkabírással a proletariátusért, Magyarország felszabadulásáért. A magyar munkásmozgalom nagyra hivatott vezetojét, az ifjúmunkásság szeretett vezérét, a magyar szabadságharc egyik legjobb harcosát vesztette el benne. Minket pedig, munkatársait, a legodaadóbb baráttól, a leghuségesebb elvtárstól fosztott meg a gyilkosok golyója."
Magyar Antifasiszta Liga 2006.