Ma Magyarországon boszorkányüldözés folyik.
A Magyar Antifasiszta Ligaszövetség (mely szervezet az Otthonvédők Szövetség alapító tagja) elnökének cégét az adóhatóság üzleti partnerei előtt lejáratva, üzleti titok sértését elkövetve próbálja anyagilag ellehetetleníteni. A cég üzleti partnereit a társaság vezetőinek tudomása nélkül az APEH írásban megkereste és tőlük gazdasági titoknak minősülő adatokat kért be, mely titkok kiszolgáltatására az APEH felmentést nem kapott a kötelezettséget vállaló partnerektől. A partneri adatokat ÁFA ellenőrzésnek álcázva bekért számlák alapján tudták meg, mellyel az APEH dolgozói visszaéltek és más célból használtak fel. Az írásos megkeresések arra tesznek kísérletet, hogy az üzleti partnereket megfélemlítsék, ezáltal ellehetetlenítsék a civil szervezet vezetője által vezetett kisvállalkozás működését, továbbá családja megélhetését. (A cégnek egyébként az APEH jelentős összegű ÁFA visszatérítéssel tartozik, mely visszaigénylését a családi kisvállalkozás csak az ellene elkezdett APEH vizsgálat után kezdte meg.)
Hidvégi Tibor és Bársony Margit - aki a cég másik ügyvezető igazgatója, valamint az Antifasiszta Ligaszövetség ügyvivő testületi tagja, a Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke - ellen személyi jövedelemadó utólagos vizsgálatának álcázott 21 kérdésből álló kérdéssor feltételével személyiségi jogokat sértett.
A cég ügyvezetői hivatali visszaélés elkövetésének bűntette miatt feljelentést tesznek ismeretlen tettes - az adóhatóság dolgozója ellen, aki a fent említett bűncselekményeket elkövette.
Hidvégi Tibor ellen - valójában őt megkárosító gazdasági ügyekből - kreált eljárások tömege folyt és folyik, melyekből egyet már a Strasbourgi Emberjogi Bíróság is vizsgál.
(Mellesleg Hidvégi Tibor – közvetlen ENSZ kinevezéssel az ENSZ Biztonság a Békéért Parlament Közép- és Kelet Európai titkára.)
A szervezett bűnözés (mely veszélyessége a különböző hatóságokba
történő beépülése miatt félelmetes) manapság mind gyakrabban alkalmazott
módszere a politikai ellenfelek gazdasági ellehetetlenítése, kreált (gazdasági)
ügyekben kiszabott pénz- illetve börtönbüntetés, ily módon a közvetett
politikai megfélemlítés.
Magyar Antifasiszta Ligaszövetség
Telefon: 06(20)3704764
06(30)6767746